3 dolog, amit már ma megtehetsz azért, hogy kedvesebbek legyenek veled

Veled előfordult már, hogy nehezen indult a nap, semmi kedved sem volt hozzá, de valaki mondott neked egy kedves szót, mondatot, esetleg megköszönt valamit és hirtelen az egész nap sokkal derűsebbnek tűnt? Esetleg a boltban mindenki stresszes és durva volt, Te meg azon gondolkodtál miért kell így viselkedniük az embereknek? Velem az utóbbi történt meg és egy kicsit el is szomorított. Másnap viszont nagyon kedves élményben volt részem. Egy kollégám látta, hogy nagyon elfoglalt vagyok és még a kávém is a kávéfőzőben felejtettem, mert egyik megbeszélésről a másikra siettem, ő pedig utánam hozta. Lehet, hogy apróságnak tűnik én mégis nagyon hálás voltam a figyelméért és rögtön mosolyogni kezdtem.

 fullsizeoutput_188b.jpeg

Egy dologban biztos vagyok, sokkal több kedvességre lenne szükség a világban. Bár a kedvességet nem értékelik annyira, mint az intelligenciát vagy a tudást, hosszútávon akár életet is menthet. Szerencsére ma már sokan kutatják ezt a területet és sokan hisznek a segítés fontosságában. Már tanulmányok is alátámasztják annak jótékony hatását, hogy másokkal kedvesek vagyunk.  Hallgasd csak meg Barabra Frederickson, pozitív pszichológus előadásait, sőt ő még egy meditációt is készített ehhez.

De akkor mi is az a 3 fontos dolog, amit a kedvességről érdemes megjegyezni? 

1. Megoldás stressz ellen

Velem elő szokott fordulni, hogy egy stresszesebb nap közepén kapok egy megoldást emailen valakitől egy problémára vagy választ egy kérdésre. Ilyenkor gyakran megteszem, akkor is ha nagyon sok a teendő, hogy oda sétálok ahhoz a kollégához és szóban megköszönöm neki a segítséget, a megoldást.  Mit is teszek ilyenkor? Egy felfokozott érzelmi helyzetben, ahol a vérnyomásom magasan van elkezdek sétálni, majd valakire rámosolygok és köszöntetet mondok. Ettől bennem és benne is jó érzések keletkeznek, és ezzel nála is és magamnál is csökkentettem a stresszt. Ez pedig el is vezet a következő ponthoz.

Tipp: A kedvesség csökkenti a vérnyomást és így megvédi a szívet. Ugye milyen érdekes, hogy a magyar nyelvben a kedves emberekre azt mondjuk jó szívű?

2. A kedvesség mellékhatása

Nyáron a buszmegállóban álldogálva egy nagyon csinosan öltözött idősebb hölggyel találkoztam. Odasétáltam és elmondtam mennyire csinos és jól néz ki. Szoktam ilyet tenni. Nem nagy dolog, csak megállapítottam valamit és kedvesen megemlítettem neki, ő pedig ettől kezdve ragyogott egész úton. Az addig kicsit zárkózottabb hölgy hirtelen kinyílt és elkezdett beszélgetni. A buszokon reggelente gyakran találkozol morcosan utazó emberekkel. Hát ezen a reggelen sokkal kevesebben voltak. Azok, akiknek nem volt fülhallgató a fülében szinte mind mosolyogtak. És én? Én eszméletlenül jól éreztem magam tőle, mert úgy érzetem sikerült valakinek a napját jobbá tennem, és láttam, hogy ő hogyan ragyog, ez a ragyogás pedig biztos vagyok benne még sok ember napját bearanyozta. 

Tipp: Nem csak a kedvességnek magának van jó hatása a lelkedre és a szervezetedre, hanem annak is ha kapod és annak is, ha tanúja vagy egy ilyen tettnek. Bár a legnagyobb pozitív hatása akkor van, ha Te magad teszel valami kedves gesztust, ez a kedvesség egy láncreakciót tud beindítani és így mások is sokkal kedvesebbek lesznek egymással.  

3. Értékeld azt, amid van

Emlékszem egy alkalomra, épp költöztem, elhagytam egy országot, tönkrement egy kapcsolatom, ami nagyon sokat jelentett akkor nekem. Ott ültem az üres lakásban indulásra készen és csak néztem magam elég, a gondolataim szépen lassan rám zúdultak, egyre jobban nyomták a vállam, a lelkem, minden gondolattal egyre mélyebbre kerültem. És akkor hirtelen, mintha valami apró fénysugár jelent volna meg a szemeim előtt elkezdtem arra gondolni, hogy oh én most hazaköltözöm Magyarországra, milyen jó, hogy ezt így meg lehetett oldani, mennyi mindent fogok csinálni amikor hazaérek és milyen jó is lesz. Meg arra, hogy most órákat fogok vezetni és valami építő könyvet hallgathatok majd az autóban. Akkor az is eszembe jutott, hogy egy barátom segítséget kért, így felhívtam és beszélgettem vele. Mikor elindultam, hogy végleg elhagyjam az országot már nyoma sem volt a korábbi tragikus, mindennek vége hangulatomnak, persze még szomorú voltam, de ez a szomorúság már viselhető volt. Az, hogy hálás voltam és az, hogy segítettem szinte perceken belül kirángatott a gödörből. 

Tipp: Én nagy híve vagyok annak, hogy minden reggel érdemes felírni vagy legalább fejben végig venni, miért is vagy hálás az életedben. A hála és a kedvesség kéz a kézben jár, ha Te hálás vagy sokkal kedvesebb tudsz lenni másokkal és ha kedvesebb vagy másokkal, több pozitív dolgot tapasztalsz meg nap mint nap, javulnak az emberi kapcsolataid és sokkal boldogabb leszel.

Ezért én arra szeretnélek bíztatni benneteket, hogy legyetek kedvesek másokkal. A kedvesség energiát termel, amit aztán a másik ember tovább ad, emellett Te is boldogabb, egészségesebb és stresszmentesebb leszel tőle. Ha így el tudsz kezdeni egy kis változást a világban és a világ erre reagál, már megérte. Most így, Karácsony közeledtével az időzítés tökéletes lehet. 

Illés Andrea

Friss topikok

süti beállítások módosítása